A zenekar története az Ózd melletti kis faluban Hangonyon, a legfiatalabb taggal Molnár Erikkel kezdődött. Erik 2005 szilveszterén, ( a Ford Fairlane kalandjai című film hatására), elhatározta, hogy megtanul gitározni. Első gitárját pár hónap múlva meg is kapta, és néhány osztálytársával együtt zenekart alakított. Az akkori bandában még négy gitáros, és mondhatni két dobos volt:). A srácok azonban a próbákat nem igazán tudták beütemezni és rövid pályafutása után az együttes fel is oszlott.

Erik és az egyik dobos Farkas Dávid, azonban úgy döntött, hogy nem hagyják abba a zenélést, és új bandát alapítanak. Ekkor lépett elő Erik Guns n’ Roses fanatikus unokatestvére Végvári Ádám, aki már néhány hónapja gitározott, és miután ezt Erik megtudta, lehívta őt az egyik próbára, innentől kezdve pedig Ádám állandó tagja lett a zenekarnak. Az ekkor már háromtagú bandából még hiányzott a basszeros.

A megfelelő bőgőst is a véletlen hozta. Erik egyszer mikor éppen iskolából tartott hazafelé találkozott egyik régi cimborájával Sallai Attilával, aki épp aznap ünnepelte 16. születésnapját. Attila behívta Eriket egy kis szülinapi sörözgetésre, ahol pár üveg sör után Erik eljátszotta Attiláék régi akusztikus gitárján a Happy Birthday to you-t, majd gyorsan megtanította a Smoke on the Water fő témáját a szülinaposnak. Ezután Erik megkérdezte Attilát, hogy lenne-e kedve csatlakozni a zenekarhoz. Potternek, akinek ekkor még nemhogy basszusgitárja, de zeneileg semmilyen tapasztalata sem volt elfogadta a felkérést, és pár átspórolt szombat este után, meg is vette a hangszerét. Az immár négytagú zenekar közel egy évig gyakorolgatott, miközben folyamatosan a megfelelő énekest keresték.

Ekkor került sor ama fontos névválasztásra is. A rengeteg felmerült ötlet után a banda arra az elhatározásra jutott, hogy nem elégedik meg egy jó hangzású névvel, mint példálul: Gennyes hús, hanem egy komolyabb jelentéssel bíró nevet választ magának. A „Royal Dogs” ötletével, Attila állt elő, aki a Hobo Blues Band zenekar Kopaszkutya című számának a refrénjét (miszerint: „Le kell menni kutyába, Légy a kutyák királya, Ne királyok kutyája.”) összegezte két szóban. A többieknek rögtön megtetszett az ötlet, és jobb híján a banda Royal Dogs-ra keresztelte el magát.

Az ekkor már Royal Dogs nevű együttes azonban még mindig énekes nélkül próbált. Amikor azonban a zenekar elvállalt egy fellépést a helyi Iskola jótékonysági bálján, úgy érezték, hogy nem lenne a legjobb ötlet ének nélkül játszani el a számokat. Ekkor a buszon hazafelé Erik találkozott, egy már régi ismerőssel, aki ugyanabba a középiskolába járt, mint a gitáros szekció tagjai. Danyi Richárd hangját már jól ismerték az iskolai előadásokból, és a városi zenés színházból is, ezért a fellépés előtt egy nappal, Erik megkérte Ricsit, hogy nézzen fel a banda főpróbájára. Ekkor a tapasztalt Ricsi elsőre elénekelte a fiúkkal a jólismert feldolgozásokat, és másnap már együtt léptek fel.

Pár hónap zenélgetés után azonban, az akkori dobos Farkas Dávid, aki pár évvel idősebb volt a banda többi tagjánál már nem tudta tökéletesen beütemezni a zenélést életébe, majd egy kisebb nézeteltérés után úgy döntött, hogy kilép a zenekarból. Az ő helyét Mudriczki Péter vette át, aki szintén ugyanabba a középiskolába járt, mint a többiek. Azonban a zenéléshez Petinek is csak annyi köze volt, hogy az iskolában ütemre ütötte a padot, és ment környezetének idegeire, de szerencsére pár hónap múlva már egy igazi dobszerkó segítségével érte el ugyanezt.

Az első közös fellépésükre 2008 márciusában került sor, ahol Attila egyik osztálytársát lepték meg három számmal a születésnapi buliján. További sikeres és kevésbé sikeres koncertekre került sor még 2008-ban és 2009-ben is. A próbák alatt a saját számok egyre gyarapodtak, majd 2009 áprilisában hármat közülük rögzíteni is sikerült a Kísért a whiskey című kislemezen.